Hamilton teszjei negatívak lettek, indulhat a szezonzárón
Letelt a hétszeres Forma-1-es világbajnok karanténja, elutazhatott Abu-Dzabiba.
Letelt a hétszeres Forma-1-es világbajnok karanténja, elutazhatott Abu-Dzabiba.
Az adásvételhez egyhangú döntéssel járult hozzá a csapat igazgatótanácsa.
A jegybevétel hiányzott az idei futamon.
Az ötlet annak a csapatvezetőnek a fejéből pattant ki, aki nemrégiben Verstappent már kitette volna a fertőzésnek.
Megkezdték a Pininfarina Battista versenypályán történő tesztelését, az első autókat az év végén vehetik majd át a vásárlók.
A kínai szervezők kérésére halasztották el a futamot.
Olyan gyorsulás ez, ami egy hétköznapi sofőr szervezetét igencsak megviselné.
A Megane RS Trophy fejlesztését halálosan komolyan vette a Renault Sport, ennek eredménye pedig egy körrekordokat futó közúti versenyautó lett.
Magyarországon kínálják eladásra annak a típusnak az egyik példányát, amelyből Ronaldónak is parkol egy a garázsában.
Ha elegendő pénz van a bankszámlánkon, akkor semmi akadálya, hogy belekóstoljunk az F1-es vezetésbe.
A finn pilóta a hóban történő Forma 1-es versenyzésről, a villanyautókról és a kutyájáról is mesélt a magyar fővárosban.
Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Elon Musk érkezőben lévő sportkocsija elképesztően jól gyorsul. Olyannyira, hogy akár még egy hibrid F1-es torpedót is képes lehet maga mögé szorítani.
Ez az egyedi kialakítású olasz sportkocsi a világ egyik legnagyobb értékű Abarth-modellje.
A brit gyártó egyik legkeményebb közúti sportkocsija a jelek szerint igen jól gyorsul. És a villanyautóktól eltérően 250 felett sem szakad vége a sprintelésének.
A leggyorsabb kört futó versenyzőnek is jár egy pont, ha amúgy is az első 10-ben végez.
A svéd márka megújult nagy divatterepjárója KERS energia-visszanyerő rendszerrel támad. Barcelonában testközelből ismerkedtünk meg vele.
Az olasz alakulat leleplezte idei autóját, mely a reményeik szerint a korábbiaknál jobban megszorongatja majd Hamilton új Mercedesét.
Az ezen tárgyakra lecsapó tehetős vásárlók egy darabka autósport történelmet vihetnek haza.
Könnyen kikövetkeztethető, hogy vajon miről szólhat egy sportkocsi-gyártó "Merry Driftmas!" című ünnepi videója.